Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Egy banda élete

Paramore

A paramore-t 2004-ben alapították, mint rockegyüttest, Tennessee-ben (Franklin). A banda nevét, eredetileg egy barát ajánlotta, és miután rátaláltak egy hasonló szó jelentésére, azaz paramour (titkos szerető), ez lett a banda neve. Hayley Williams 13 éves korában költözött el otthonából, Mississippiből, Tennessebe, ahol találkozott a testvérpárral, Josh és Zac Farro-val.A Paramore megalapítása előtt Hayley és Jeremy Davis basszusgitáros barátjukkal, Kimee Read-del egy funk együttesben, a The Factory-ban játszottak, míg Josh és Zac Farro együtt gyakoroltak az iskola után. A bandában Hayley és Josh a fő zeneíró. Az együttes első száma amit együtt írtak a Conspiracy volt.John Janick a Fueled by Ramen vezérigazgatója és alapítója megkapta a Paramore demóit, majd elment a Taste of Chaos fesztiválra Orlandoba, hogy élőben is láthassa őket. Egy kisebb privát koncert után amit egy raktárban tartottak az együttes aláírt egy szerződét a kiadóval. Nemsokkal ezután Jeremy Davis kilépett a bándából akit John Hembree-vel helyetesítettek. Az All We Know Is Falling albumának a képe azt szimbolizálta, hogy mekkora űr maradt Jeremy Davis után. Öt hónappal a kilépése után a banda kérésére, Jeremy Davis visszatért a helyére és John Hmbree repült. 2010 decemberében Zac és Josh Farro kilépett az együttesből. Ennek ellenére Hayley azt nyilatkozta, hogy a banda nem bomlik fel. Ő, Jeremy és Taylor továbbra is együtt zenélnek az együttesben..

Bemutatkozó albumukat az All We Know Is Falling-ot 2005-ben adták ki. Ezt követte 2007-ben a Riot!, ami platinalemez lett az Államokban és aranylemez az Egyesült Királyságokban, Írországban és Új-Zélandon. A harmadik albumuk a Brand New Eyes 2009. szeptember 29-én jelent meg. Ez az albuma az együttesnek a slágerlistákon legjobban teljesítő albuma eddig.

Albumjaik:

  •  All We Know Is Falling (2005)
  • The Summer Tic (2006) (EPs)
  • Riot! (2007)
  • The Final Riot! (2008) (koncertfelvétel)
  • Live in the UK (2008) (koncertfelvétel)
  • Brand New Eyes (2009)         

Tagok: Hayley Williams(ének), Taylor York(ritmikus gitár), Jeremy Davis(basszusgitár).

Korábbi tagok: John Hembree – (basszusgitár, háttér ének) (2005);  Jason Bynum – (ritmikus gitár,háttér ének) (2005); Hunter Lamb – (ritmikus gitár, háttér ének) (2005–2007); Zac Farro - (dob), (2004-2010); Josh Farro - (gitár), háttér ének (2004-2010)

Stílusuk: emó, pop punk

Hivatalos oldala:  http://www.paramore.net/

paramore.jpg

 

param.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

GREEN DAY

A Green Day a kaliforniai pop punk együttes. 1989-ben tűnt fel 1000 hours című kislemezével.  A gyerekkor óta barátok, Billie Joe Armstrong és Mike Drint (eredeti neve Mike Pritchard), már 14 éves korukban alakítottak egy bandát Sweet Children néven. 1989-re szereztek egy dobost John Kiffmeyer  (Al Sobrante) és Green Day-re változtatták a banda nevet. A Green Day számot Billie Joe Armstrong írta első élményeiről a marihuánával.

Első fellépésük 1986. október 17-én volt Vallejoban, Kalifornia államban, a Rod’s Hickory Pit nevezetű helyen, ahol Billie Joe édesanyja dolgozott.Hamarosan az együttes szerződést kötött egy Kaliforniai kiadóval, a Lookout! Recordsszal.39/Smooth, első albumuk még abban az évben jelent meg. Nemsokkal ezután Kiffmeyert kirakták a bandából és helyette Tré Coolt (eredeti nevén Frank Edwin Wright, III) vették beA második albumuk   1991-ben készült el és a Kerplunk címet kapta. 1992 és 1993 számukra csaknem teljes egészében a turnékról szólt, amelyek immáron világra szólóak voltak, így koncerteket adtak Európában is. Népszerűségüket bizonyítja, hogy Kerplunk! elnevezésű albumukat csak Amerikában közel ötvenezer példányban adták el.

2000-ben megjelent Warning című lemez változásokat a banda tagjain is észrevehettük. Változott a zene hangulata, és már a szövegek is másképpen szólnak. Az eddigi sikerekhez képest ezt akár a mélypontnak is tekinthetjük, de ezt valahogy mégis cáfolni látszik a tény, hogy a 2001-ben megrendezett Kaliforniai Zenei Díjátadó gálán a kilenc díjra jelölésből mind a kilencet be is gyűjtötték.

2009 május 15-énmegjelent az együttes legújabb nagylemeze 21st Century Breakdown címmel. A lemezpozitív kritikát kapott és két hónap alatt elérte az Egyesült Államokban az aranylemez státuszt. Az album három felvonásra van osztva: Heroes and Cons (Hősök és Csalók), Charlatans and Saints (Sarlatánok és Szentek), valamint Horseshoes and Handgrenades (Patkók és Kézigránátok).A Green Day kapta a 2009. év legjobb rockalbumáért járó Grammyt

Legújabb lemezük a Green Day Awesome as f**k, (nem írom ki mert csúnya, de ha nagyon nem jösz rá akkor elárulom u,c betű hiányzik) melyen élő koncertfelvételek vannak.

Albumjaik:

Album címe Kiadás ideje
1,039 Smoothed Out Slappy Hours  1990. április
Kerplunk! 1991. január 17.
Dookie 1994. február 1.
Insomniac 1995. október 10.
Nimrod 1997. október 14.
Warning 2000. október 3.
International Supervideos 2001. november 13.
Shenanigans 2002. július 2.
American Idiot 2004. szeptember 21.
Bullet in a Bible (koncertfelvétel) 2005. november 15.
21st Century Breakdown 2009. május 15.
Awesome as F**k (koncertfelvétel) 2011. március 22.

Tagok: Billie Joe Armstrong (énekes, gitáros); Mike Dirnt (basszusgitáros, vokálos); Tré Cool (dobos, vokálos)

Stílusuk: Pop punk, Alternatív rock

Hivatalos oldala:  http://www.greenday.com/

grenday.jpg

green-day.jpg


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MY CHEMICAL ROMANCE

A My Chemical Romance amerikai rockzenekart New Jerseyben. Gerard Way és Mikey Way testvérek, Frank Iero, Ray Toro és Matt Pelisser volt az alapító. A nevük Irvine Welsh: Ecstasy: Three Tales of Chemical Romance című regényéből származik, amit Gerard fiatalabb bátyja, Mikey ajánlott.

A banda futása gyakorlatilag akkor kezdődött, amikor Gerard (az énekes) zenéket kezdett írni, és ehhez Matt Pelisser segítségét kérte.Gerard Way elhatározta, hogy Matt Pelissier dobossal együttest alapít. Később felkérték Ray Toro-t (aki addig egy másik együttesben dobolt) hogy gitározzon a zenekarban. Ezután csatlakozott Mikey Way basszusgitáros, majd Frank Iero (ex-Pencey Prep), mivel úgy érezték, hogy a dúsabb hangzás érdekében kell még egy gitáros Ray Toro mellé. 2002 elején, három hónappal a megalakulásuk után kiadták I Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love című bemutatkozó nagylemezüket az Eyeball Recordsnál.-ben jelent meg a Three Cheers for Sweet Revenge című albumukAz új album meghozta az áttörést. Rögtön az első héten több mint 11.000 darab fogyott a lemezből, és alig egy év alatt platinalemez lett.harmadik stúdióalbum, a The Black Parade felvételei. A nagylemez 2006 őszén jelent meg, és a kislemezre kimásolt Welcome to the Black Parade című szám a brit toplistán már a második héten az első helyre került.

2009 májusában került nyilvánosságra, hogy az együttes új albumán dolgozik Brendan O'Brien producerrel. A lemezfelvételt követően 2010 februárjában Bob Bryar dobos távozott a zenekarból.

2010 szeptemberében hivatalosan is megerősítették, hogy az együttes negyedik stúdiólemezének címe Danger Days: True Lives Of The Fabulous Killjoys lesz.

Albumjaik:          

  • 2002 – I Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love (Eyeball Records)
  • 2004 – Three Cheers for Sweet Revenge (Reprise Records)
  • 2006 – Life on the Murder Scene (Reprise Records)
  • 2006 – The Black Parade (Reprise Records)
  • 2008 – The Black Parade Is Dead! CD/DVD
  • 2010 - Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys (Reprise Records)

           

 

Stílusuk: Fantazy és horror keveréke, enyhe poppal fűszerezve, amely minden "munkájuk" után visszaköszön ránk ( Alternatív Rock, Pop punk, Post-hardcore).

 

Tagok:  Gerard Way (énekes),Ray Toro (gitár),  Mikey Way (dob), Frank Iero (gitár)
Korábbi tagok: Matt Pelissier, Bob Bryar

Hivatalos oldala: http://www.mychemicalromance.com/splash/

imagefs.jpeg

 

 

 

 

 

Régen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Red Hot Chili Peppers

  SZERKESZTÉS ALATT.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.